Bögöz községbe látogattak a megye vezetői
(0 Szavazat)28 megjelenítés
Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke, Incze Csongor alelnökkel közösen tanácskozott Farkas Mózes, Bögöz polgármesterével a környéken zajló jelenlegi beruházásokról csütörtökön, augusztus 27-én. A vágási református plébánián tartott megbeszélés után sorra látogatták a helyszíneket. Elsőként a Székelydobót Galambfalvával összekötő úton zajló munkálatokat tekintették meg majd a Székelymuzsna és Agyagfalva között épülő úton jártak. Mindkét út esetében jelentős fejlesztésről beszélhetünk, hiszen az útnak köszönhetően a helybéliek kerülő nélkül juthatnak el az említett falvakra, az elkészült utak jelentősen lecsökkentik a távolságot.
Utolsó frissítés: hétfő, 2015 augusztus 31
Az elöljárók kiemelték a Székelymuzsna és Agyagfalva között épülő út fontosságát, hiszen megépülésének köszönhetően Székelymuzsnából tovább lehet majd utazni Maros megyébe, összeköti a két megyét. – Székelyföldi jelentőségű utat sikerül felújítanunk, ezzel is növelve a térség összetartozását, elősegítve a gazdasági együttműködést – emelte ki Borboly Csaba.
Ezután a Décsfalván épülő református templomot vették szemügyre az elöljárók, majd a felújítás alatt álló agyagfalvi iskolához látogattak el, az épület teljes felújításra szorul, a látogatás napján már a teljesen újra gerendázott tetőszerkezet végső munkálatait tekinthették meg.
Csíkszereda, 2015. augusztus 28.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)28 megjelenítés