Falugondnokok találkoztak a csíkszeredai megyeházán

( Szavazat)40 megjelenítés
A falugondnokok mindennapi tevékenységeiről, gondjairól egyeztettek a megyében tevékenykedő gondnokok március 6-án Csíkszeredában a programot támogató Hargita Megye Tanácsa képviselőivel. 
 A találkozón a környék falugondnokain kívül részt vett Elekes Zoltán, a programért felelős Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője, Rácz Árpád és Becze István megyei tanácsos, Silló Csilla Mária, a megyei tanács munkatársa, a falugondnoksági program eddigi felelőse, illetve Lukács Éva, a felelős szociális vezérigazgatóság munkatársa, aki idéntől átvette a program koordinálását. Szó esett a működési és támogatási költségek optimális elosztásáról, illetve a jelenlévők szorgalmazták a program elindítását olyan településeken is, ahol ez még nem történt meg. Jövőbeli tervként megjelölték a falugondnoknak a mesterségek jegyzékébe való felvételét, amelynek köszönhetően normatív támogatásra is szert tehetnének a programban részt vevők. A felek megegyeztek abban, hogy a program kulcsfontosságú szereplője maga a falugondnok, aki hivatásként tekint munkájára, és egyfajta összekötő kapocsként működik a közösség életében, ezért a megfelelő ember kiválasztása nagyon fontos.
A találkozó végén mindenki egyetértett abban, hogy több hasonló, rendszeres szakmai megbeszélésre van szükség, amely elősegíti a program hatékony működését.
 
Csíkszereda, 2013. március 6.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, június»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774