Újabb tanácshatározatok a Kisvillany program lebonyolításáért

(0 Szavazat)34 megjelenítés

A borzonti, a csomafalvi és a madarasi-hargitai villamosítással kapcsolatban fogadott el határozatot Hargita Megye Tanácsa a november 17-i, hétfői rendkívüli ülésén. A megyei tanács által megvásárolt eszközöket adták át a helyi önkormányzatok ügykezelésébe, erre Barti Tihamér alelnök szerint azért volt most szükség, hogy már a télen részesülhessenek a vezetékes villanyáramból a beruházásban érintett lakók, és hogy addig lebonyolíthassák az ehhez szükséges procedúrát. Mint ismeretes, Hargita Megye Tanácsa a Kisvillany programjával támogatja a kistelepülések villamosítását, megvásárolja, esettől függően, a kábelt, a transzformátort és/vagy a villanyoszlopokat.

A testület a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházra és a Tölgyesi Pszichiátriai Kórházra vonatkozó határozatot is elfogadott. Borboly Csaba megyeelnök elmondta, hogy a megyei kórháznál a komputertomográf megvásárlásából megmaradt pénzösszeget átcsoportosították, így sor kerülhet egy vízlágyító rendszer meg egy műtőasztal megvásárlására. 142 ezer lejt különítettek el a tölgyesi intézmény akkreditációjának elnyeréséhez szükséges munkálatokra.

 

Csíkszereda, 2014. november 17.
 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774