Szűrővizsgálat Csíkcsicsóban

(0 Szavazat)39 megjelenítés

Csíkcsicsóban folytatódik a lakosság egészségi állapotát felmérő megyei tanácsi program, ezúttal is helyi szakemberek bevonásával. Szeptember 13-án, pénteken 10 órától a helyi művelődési házban várják mindazokat a helyi lakosokat, akik szeretnék megvizsgáltatni magukat. 

Hargita Megye Tanácsa tavaly az egészségfelmérést bővítette a helyi egészségügyi szakemberek szolgáltatásaival, és a nagy érdeklődésre való tekintettel idén is folytatja a programot, amelynek célja, hogy a betegeket útba igazítsa, milyen szakorvoshoz forduljanak, mivel sok településen ritkán adódik erre lehetőség a nagy távolságok és az elszigeteltség miatt. A szűrővizsgálatok segítenek a betegségek megelőzésében.
A szakemberek júniusban kezdték el és decemberig végzik a vizsgálatokat, amelyek előreláthatólag mintegy ötezer embert érintenek. 2012-ben ennek keretében közel négyezer embert vizsgáltak, ami hasznosnak bizonyult. Akkor kiderült, hogy a vizsgált személyek 74 százaléka magas vérnyomással küszködik, míg 83 százalékuknak magas volt a koleszterin-, valamint a trigliceridszintje. A programra idén 12 település jelentkezett.

Csíkszereda, 2013. szeptember 10.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774