Szövőkórus Égén

(0 Szavazat)48 megjelenítés

A népi hagyományok ápolása, valamint a kézművesség gyakorlása érdekében az Égéért Egyesület november 11-én elindította az Osztováta szövőkórust az égei református templom melletti parókián. A tevékenység az Égéért Egyesület és az Artera Alapítvány kezdeményezésére, Hargita Megye Tanácsa támogatásával, és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szakembereinek segítségével vette kezdetét. Égében e közösségi munkálkodás énekléssel egybekötött formáját, a fonót nevezték kórusnak.

Az ünnepélyes kezdésen jelen voltak Csomor Mária szövőnő Agyagfalváról, a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány, a kányádi Kánya Egyesület, a Hargita Megyei Hagyományőrzési  Forrásközpont és Hargita Megye Tanácsának képviselői.
Incze Ibolya, az Égéért Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, a program célja feleveníteni és megismertetni az érdeklődőkkel, gyerekekkel és ifjakkal a szövés fortélyait, hiszen Égében hagyománya van a szövés, kötélverés és seprűkötés mesterségének. A köszöntés és tájékoztatás után beindult a szövőkórus a két darab, támogatásból vásárolt hordozható szövőszéken.


Csíkszereda, 2013. november 12.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774