Székelykeresztúr az összefogás városa

(0 Szavazat)36 megjelenítés

A felújított Kertek és Hargita utcát adták át Székelykeresztúron a Petőfi-hét és a Kistérségi városnapok keretében augusztus elsején, pénteken. A kormány Országos Településfejlesztési Programjába (PNDL) Hargita Megye Tanácsa javaslatára bekerült  több mint fél kilométeres útszakasz korszrűsítésének értéke 585 ezer lej.

Jelen volt Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke is, aki beszédében Székelykeresztúrt az összefogás városának nevezte.
– Székelykeresztúr város folyamatosan fejlődik, és az egész térséget húzza magával. Ezt azért is üdvözlendő folyamatnak tartom, mert a megye nyugati részében élők csak úgy maradhatnak meg, ha korszerűsödnek a térség iskolái, útjai, munkahelyek létesülnek. Ez a több mint fél kilométeres útszakasz a keresztúriak boldogulását szolgálja, és továbbra is a közös munkába vetett hittel kell folytatnunk a gondok együttes kezelését, hogy fiataljaink itthon maradjanak, ne kelljen elvándorolniuk. Ehhez gratulálok a keresztúriaknak, a város vezetőjének, a teljes közösségnek, hiszen itt béke, egyetértés van. A további fejlődéshez kívánok egészséget, kitartást! – jelentette ki a megyeelnök.


Csíkszereda, 2014. augusztus 2.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774