Szalmakalap-fesztivált rendeztek Kőrispatakon

(0 Szavazat)43 megjelenítés

Kőrispatak a székelyföldi turisztikai körforgás része a hagyomány megélése révén – hangzott el a faluban idén is megrendezett szalmakalap-fesztivál megnyitóján július 19-én, szombaton. Részt vett Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke is, aki a fenti gondolatot fejtette ki beszédében. A fesztivál és a szalmakalap-múzeum is egyrészt az idegenforgalom fellendülését szolgálja, és egyúttal a népzene ünnepe is ez a rendezvény – mondta.

Az egybegyűlteket Szőcs László polgármester is üdvözölte, majd a megnyitót követően táblát avattak a kőrispataki zenészek 1944-es hanglemezfelvételének emlékére. A fesztiválon a hangsúly természetesen a népzenén és a néptáncon volt, de kézművesfoglalkozáson is részt vehettek az érdeklődők, továbbá fotókiállítást, sőt kalapcsatát is rendeztek.


Csíkszereda, 2014. július 19.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774