Partnerség a képzőművészekkel a Lázár-kastélyért

(0 Szavazat)25 megjelenítés

A gyergyószárhegyi Lázár-kastély sokat jelent a képzőművészeknek is, ezért az ingatlan ügyében Hargita Megye Tanácsa a művészekkel összefogva többet tehet – jelentette ki Borboly Csaba megyeelnök július 18-án a gyergyószárhegyi kultúrotthon Cika termében, Romániai Képzőművészek Etnikumközi Kollokviuma elnevezésű alkotótábor kiállításának megnyitóján. 

Az elöljáró elmondta, azt szeretné, hogy a jövő évben a kiállítást a kastélyban tartsák, és együtt dolgozzanak ezért a célért. Ezzel utalt a jelenlegi helyzetre, miszerint míg az örökösök meg nem egyeznek egymással, a kastély zárva áll a látogatók és a képzőművészek előtt. Erőss István magyarországi grafikusművész, a KorKép alkotótáborok egyik szervezője pozitívan reagált a felhívásra, így elkezdődhet az ez irányú együttműködés.
A megnyitón beszédet mondott Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke is, aki szerint a szárhegyi alkotótáborok résztvevői hozzájárulnak a Lázár-kastély köztudatban tartásához, ezáltal pedig a kulturális örökség megőrzéséhez. A művészek munkáiban ugyanis mindig visszaköszön valamilyen formában a kastély, hangsúlyozta az alelnök.


Gyergyószentmiklós, 2014. július 18.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774