Közösséget formáló gyerektábor Ivóban

(0 Szavazat)69 megjelenítés

Az alkotni vágyó gyerekeket hívja táborozásra idén is Ivóba a székelyudvarhelyi Pro Life Alapítvány augusztus 17–20. között. A találkozó megszervezésére Hargita Megye Tanácsa ifjúsági tevékenységeket támogató pályázatán nyert finanszírozást a szervezet. Ez alkalommal az udvarhelyszékiek mellett Beszterce megyéből is várnak résztvevőket azzal a céllal, hogy a gyerekek ismerkedjenek, barátkozzanak egymással, illetve a közös tevékenység erősítse a szórványból érkezők magyarságtudatát. 

Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk elnevezésű közösségépítő programján keresztül is segíti a szórványban élő magyarsággal való együttműködést és együttgondolkodást.    
A Pro Life Alapítvány először tavaly szervezett alkotótábort Ivóban, szintén Hargita Megye Tanácsa támogatásával. A táborban a gyerekek festői környezetben tanulhattak festeni és rajzolni, valamint kirándulások, szabadtéri és társas játékok, íjászat közben szerezhettek maradandó élményeket. Az itt készült munkákból Székelyudvarhelyen a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban nyílt kiállítás augusztus 20-án, ezzel az ünnepséggel István király szentté avatása előtt is tisztelegtek.
Az idei tábor alkotásaiból is nyílik kiállítás a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban, ünnepélyes megnyitóját augusztus 20-án 17 órától tartják.
A táborba 7-15 éves gyerekeket várnak, az érdeklődők a  0744 959642 telefonszámon jelentkezhetnek.


Csíkszereda, 2014. augusztus 6. 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774