Közbeszerzést hirdetnek átrakodóállomások és hulladékudvarok kiépítésére

(0 Szavazat)54 megjelenítés

Átrakodóállomások kiépítésére Csíkszeredában és Korondon, illetve nyolc hulladékudvar tervezésére és kivitelezésére hirdet közbeszerzést Hargita Megye Tanácsa az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP). A munkálatok a Hargita megyei integrált hulladékkezelési rendszer projektje keretében valósulnak meg.

– Kemény munkával elértük, hogy ki lehessen írni a közbeszerzést az átrakodóállomásokra és a hulladékudvarok kialakítására. Ezek nagyméretű munkálatok, ebből kifolyólag munkahelyek teremtését jelentik. Akik nem hittek a projekt megvalósíthatóságában, láthatják, dolgozunk, mindenki bízhat abban, hogy a tervek kivitelezésére törekszünk – mondta a közbeszerzés kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Az elöljáró a Hargita megyei vállalkozókat összefogásra biztatja, mint kifejtette, több kis cég együttműködésben megnyerheti a licitet.
– Az volna az ideális, ha nem egy nagyobb cég vinné el a jövedelmet, amelynek csak alvállalkozói a helyiek, és igazából utóbbiak végzik el a tényleges munkát. Arra kell törekedni, hogy ez a jövedelem az itteniekhez kerüljön – tette hozzá a megyeelnök.
A projektet a Környezeti Operatív Program 2007–2013, 2. prioritási tengelyén – A hulladékok integrált menedzsmentrendszerének fejlesztése és a szennyezett területek rehabilitációjára nyújtották be. A közbeszerzésre április 28-án 9 óráig lehet jelentkezni.


Csíkszereda, 2014. március 17.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774