Három község részesül a tartalékalapból

(0 Szavazat)57 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa január 29-én elfogadott költségvetésének tartalékalapjából idén három település rendkívüli támogatásban részesül. Ezek a községek olyan gondokkal küszködnek, amelyek sürgős megoldásra várnak.
2014-ben az Újtusnád és Tusnád közötti patakmeder szabályozására 50 ezer lejt különítenek el, mivel az említett szakasz nagyobb esőzések alkalmával különösen veszélyessé válhat a két falura nézve.

Agyagfalván az iskolaépületet vásárolja meg a megyei tanács 200 ezer lejből, mivel az eddigi tulajdonossal nem tudott a helyi tanács megegyezni a bérleti díjakról. A magántulajdonban lévő épület használatáért eddig havonta 100 euró bért fizetett Bögöz község polgármesteri hivatala, ellenben az utóbbi időben a tulajdonos úgy döntött, hogy négyszeresére emeli a kért összeget. Ezt már nem tudta biztosítani a helyi tanács, a tulajdonos áruba bocsátotta az ingatlant, amelynek értékét azonban ugyancsak nem tudta kifizetni a bögözi községvezetés. A megyei tanácsnál úgy döntöttek, hogy a 200 ezer lej reális összeg – amelyet az épületért kért a tulajdonos –,  ezért az intézmény megvásárolja azt.
Farkaslakán a Tamási Áron Általános Iskola tornaterme nagyon rossz állapotban van, a földcsuszamlások következtében megrongálódtak a falak. Hargita Megye Tanácsa tartalékalapjából 50 ezer lejjel járul hozzá az épület rendbetételéhez.


Csíkszereda, 2014. január 30.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774