Folyamatban a Kiskertész program versenyzőinek elbírálása

(0 Szavazat)145 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete 2014-ben harmadszor hirdette meg Kiskertész programját, amelyre a Hargita megyei IV–VII. osztályosok egyéni és csoportos kategóriában jelentkezhettek. A tavasszal a versenyt kiírók kiosztották a jelentkező tanulóknak a saláta, retek, cukkini, sárgarépa és borsó vetőmagokat. A program szabályzata szerint a diákoknak június 30-áig kellett visszaküldeniük fényképes beszámolójukat arról, hogy miként fejlődött veteményes kertjük. 

A fényképeket az elbírálóbizottság értékelte, ugyanakkor a legügyesebbnek bizonyuló kiskertészek veteményeinek látogatását már el is kezdte a hét folyamán. A bizottság körútját július 29-én, kedden kezdte a megye északi részén, először két maroshévízi diák kertjét nézték meg, majd Gyergyócsomafalván négy diák, Gyergyóalfaluban öt diák veteményesét vették szemügyre. Szerdán a bizottság Udvarhelyszékre látogatott, Szentábrahámban és Fenyéden három-három diák kiskertjét nézték meg. Csütörtökön a csíkszeredai József Attila Általános Iskola udvarán az V. C osztály veteményesét ellenőrizték, majd Csíkkozmáson öt diák és egy osztály kertjébe, Csíkszentmártonban pedig két diák ágyásaihoz látogattak el.
A bizottság az elkövetkezendő napokban folytatja ellenőrző körútját, a tervek szerint Etéden hét diákot, Fenyőkúton négy diákot és egy osztályt, míg Csíkkarcfalván négy diákot látogatnak meg.


Csíkszereda, 2014. július 31.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774