Egyelőre a megyei tanács hóekéje biztosítja a hargitafürdői út járhatóságát

Továbbra is várják a jelentkezőket a téli karbantartásra

(0 Szavazat)39 megjelenítés

Mivel eredménytelen volt az előzőleg meghirdetett közbeszerzési eljárás a Hargitafürdőre vezető 138A megyei út téli karbantartására, az újabb versenytárgyalás lezárulásáig Hargita Megye Tanácsa hóekéje biztosítja a járhatóságot az említett szakaszon. Sikertelen közbeszerzések esetén a megyei tanács, az előző évekhez hasonlóan, helyi önkormányzatokkal köt szerződést hóeltakarításra, jelen esetben viszont a csíkcsicsói hivatal nem vállalta, ezért helyezték üzembe a megyei tanács gépét. 

Az előző közbeszerzés sikertelensége kapcsán Borboly Csaba azt nyilatkozta, várják a cégek jelentkezését, azokét is, amelyek nem jelentkeztek előző alkalommal. Az egyetlen jelentkező a becsült értéknél jóval nagyobb összeget ajánlott, amit a törvények értelmében nem lehetett elfogadni.
– Annak ellenére, hogy a közbeszerzésen nem került komoly ajánlattevő a hargitafürdői út téli karbatartására, mi tesszük a dolgunkat, a cégeket pedig felkérem, jelentkezzenek az újra meghirdetett liciten – jelentette ki a megyeelnök.
A 138A jelzésű út idei téli karbantartásának becsült értéke minimum 117 380 lej, maximum 171 571,40 lej, az időjárási viszonyok következtében időközben megnövekvő költségek fedezésére pedig kiegészítő szerződések megkötésére van lehetősége a nyertes cégnek.
Mint arról korábban beszámoltunk, a megyei besorolású utak téli karbantartása céljával hároméves keretszerződés megkötésére hirdetett versenytárgyalást a megyei tanács, a megye négy térségét 24 kisebb csoportra („lot”) osztották le községek szerint: Csík térségét tíz, Gyergyó és Keresztúr térségét négy-négy, Székelyudvarhely térségét pedig hat csoportra. Eddig 18 csoportnál sikerült szerződést kötni, a maradék hatra újra kiírják a közbeszerzést.

 

Csíkszereda, 2014. december 2.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774