Dolgoznak a kosteleki úton

Visszacsatolják Csíkhoz Kosteleket

(0 Szavazat)36 megjelenítés

A tervek szerint a közeljövőben jóval rövidebb úton juthatnak be Csíkba a kostelekiek annak az összefogásnak köszönhetően, amelynek eredményeként leaszfaltozzák a Csíkszépvízt Kostelekkel összekötő erdei utat. A Szénásúton tartott helyszíni terepszemlét november 27-én Becze István megyei tanácsos, valamint Ferencz Tibor, Csíkszépvíz polgármestere.

Az ügy érdekében idén tavasszal már tartottak egy terepszemlét az említett útszakaszon, majd Kosteleken az érintett közbirtokosságok elnökeivel, illetve a községek vezetőivel tanácskoztak Hargita Megye Tanácsának vezetői.
Kostelekre jelenleg a Bákó megyei Ágas községen keresztül lehet a legkönnyebben eljutni. A közigazgatásilag is Ágashoz tartozó településre vezető erdei út – amelyre a csíkszépvízi tavat elhagyva, jobbra lehet rákanyarodni a 12A jelzésű országútról – nagyobb, 8,6 kilométeres szakasza Csíkszépvíz önkormányzatának, valamint további öt közbirtokosságnak a tulajdonában van. A fennmaradó öt kilométeres szakasz azonban Bákó megye ügykezelésébe tartozik. A Hargita és Bákó megyei szakasz megépítéséhez hozzávetőleg 18 millió lejre van szükség.
A következetes munka lassan beérik, és elkészül a Szépvízhez tartozó út megalapozása. Sáncokat, átereszeket készítenek, illetve szélesítik az utat, ahol szükséges. A tél folyamán a Kostelek felőli részt fogják részletesen megtervezni és tárgyalásokat folytatni a közbirtokosságokkal – számolt be a fejleményekről Becze István megyei tanácsos, a terepszemle kezdeményezője. Rámutatott arra, hogy felelősséggel tartozunk a kosteleki magyar közösségért, ezért közösen kell dolgozni a közbirtokosságokkal és a helyi önkormányzatokkal az út megépítése érdekében.
Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere továbbra is szívügyének tekinti a kostelekiek sorsát, hisz a megyésítés előtt Kostelek Magyarcsügéssel és Gyepecével együtt Szépvízhez tartozott.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a fejleményekkel kapcsolatosan örömének adott hangot, hogy összefogásban sikerül megvalósítani a kitűzött célt.
– Örülök, hogy a közbirtokosságok képviselői a szolidaritás jegyében, hajlandóak támogatni az ügyet. Történelmi feladat, hogy visszacsatoljuk Csíkhoz Kosteleket. Láthatjuk, a dolgok összeérnek, ha mindenki dolgozik – fogalmazott a tanácselnök.
Kostelek lakossága 99 százalékban magyar, a diákok mégis román iskolába járnak, csupán heti négy órában tanulhatnak magyar nyelven 2006 óta, amióta Imre Éva és Vaszi Levente ott dolgozik. Vaszi Levente, a Fölszállott a páva közönségdíjasa a magyarság figyelmét Kostelekre tudta irányítani. A májusi megbeszélésen jelen volt Bányai Gábor a magyar Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának alelnöke, aki jelezte, hogy készek segíteni az elképzelések és programok megvalósítását,  ugyanakkor támogatnak minden együttműködési kísérletet, hogy a több mint 500 lelket számláló falu bekapcsolódjon a magyar vérkeringésbe.


Csíkszereda, 2014. november 30.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774