Disznótoros vetélkedőt rendeztek Székelykeresztúron

Nem csak a táplálékról szól

(0 Szavazat)97 megjelenítés

Hagyományőrző disznótoros vetélkedőt rendeztek Székelykeresztúron február 7-én, szombaton, amelyen részt vett a támogató Hargita Megye Tanácsa csapata is. A Zeyk Domokos szakközépiskola udvarán zajló verseny térségi jellegű volt, de eljöttek Derecske, Bodrogkeresztúr és Hajdúnánás képviselői is, akárcsak az éppen Hargita megyei látogatáson tartózkodó Bács-Kiskun megyei elnök, Rideg László, aki gratulált a rendezvényhez. A résztvevőket Rafai Emil polgármester köszöntötte.

A megyei tanács részéről jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a vetélkedő fővédnökeként, valamint Barti Tihamér alelnök, Benyovszky Lajos, Tóásó László és Pálffy Domokos megyei tanácsos is. A megyeelnök a helyszínen azt nyilatkozta, hogy ezeknek a hagyományos szokásoknak a felelevenítése egyrészt segíthet az egészséges táplálkozási szokások visszahozatalában, másrészt az egészséges élelmiszerekre hívja fel a figyelmet.
– Megyénk nyugati fele, Székelykeresztúr térsége a szűkebb régiónk egyfajta éléskamrájának tekinthető, jó termőföldekkel, ami alkalmassá teszi a növénytermesztésre és állattartásra, ezáltal pedig munkahelyek létesítésére, jövedelemszerzésre. Mindez a lehetőség összefogással használható ki, amire jó példa a keresztúri tejfeldolgozó üzem gazdák általi megvásárlása – jelentette ki Borboly Csaba. Hozzátette: a disznótoros vetélkedő közösségépítő esemény, ünnep, amely nemcsak a táplálékról, hanem a rítusokról, szokásokról, anekdotákról, beszélgetésről is szól, és ezt a szerepét meg kell őrizni.

 

Csíkszereda, 2015. február 8.
 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774