Az ország minden részéről érkeztek hegyimentők Hargitafürdőre

(0 Szavazat)53 megjelenítés

Hargitafürdőn tartotta országos közgyűlését a Romániai Hegyimentők Országos Szövetsége az elmúlt hétvégén, április 10–13. között.
A gyűlés napirendi pontjai közé tartozott a technikai bizottság új elnökének a megválasztása, valamint a Fehér megyében történt repülős baleset kapcsán készült jelentések eredményeinek bemutatása.

A hegyimentő közszolgálatok vezetői meglátogatták a hargitafürdői hegyimentőbázist, amelyet a Hargita Megye Tanácsa által megnyert európai uniós pályázatból építették. A résztvevők ezen a helyszínen hallgattak előadásokat a Hargita megyei hegyimentés jelenlegi helyzetéről, a hegyimentőbázis építésére nyert pályázatról, valamint a jövőbeli tervekről.
A hegyimentők közgyűlésén jelen volt Korodi Attila környezetvédelmi miniszter is, aki jó hírekkel szolgált a hegyimentőknek: a most induló roncsautóprogramnak köszönhetően megnyílt a lehetőség a hegyimentők elavult autóparkjának a cseréjére. A miniszter a nemzeti parkok, az erdészetek, a fakivágások problémakörét is érintette a beszélgetés során.
A közgyűlésre ellátogattak azon kereskedők is, akik hegyimentő felszereléseket forgalmaznak. A bemutató eredményeként a hegyimentők új autókat is kipróbálhattak, valamint új felszerelésekkel is megismerkedhettek.
A jövő évi közgyűlés helyszínéül Hunyad megyét jelölték meg a hegyimentők.

Csíkszereda, 2014. április 14.
 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774