Hargita megyei gyermekek a Yuppi táborban

Élményekkel gyógyítanak

(0 Szavazat)51 megjelenítés

Húsz Hargita megyei diabétesszel, onkológiai betegséggel küzdő gyermek és fiatal Yuppi táborban való részvételét támogatja idén is a megyei tanács, ahol élményterápiás tevékenységek, mint magaskötélpályán való mászás, lovaglás, evezés, íjászat, kézműves foglalkozások, fotográfia, színjátszás és zene várja a résztvevőket. A tevékenységekkel a szervezők célja, hogy a gyermekek sikerélményekben részesüljenek, könnyebben barátkozzanak, hasznosnak érezzék magukat legyőzve félelmeiket, felfedezve erősségeiket, képességeiket. A programokat korosztály és betegségek szerint osztották fel a szervezők, ez szerint július 16 – 22. között zajlott a diabéteszes kisgyermekeknek szóló tábor, július 30. augusztus 5. között a diabéteszes fiatalok táboroznak, augusztus 13 – 19. között a rákos betegséggel küzdő fiatalokat várják, 24 – 27. között pedig az onkológiai beteg gyermekek részesülhetnek élményekben

A bukaresti onkológiai intézmény adatai szerint Romániában évente ötszáz gyermeket diagnosztizálnak rákos betegséggel, 80 %-os gyógyulási aránnyal. A diabétesz pedig a XXI. század betegségének nevezhető gyakorisága miatt, a statisztikák szerint közel 30.000 gyermek és fiatal szenved I. típusú diabéteszben, akik különleges étrendet igényelnek és naponta három alkalommal inzulinra van szükségük. Egy családban a gyermek a legnagyobb kincs, de ha valamilyen súlyos betegségben szenved megváltozik mindannyiuk élete, középpontba kerül a félelem, a Yuppi tábor ezen betegség megértésében és megkönnyítésében igyekszik segíteni, azáltal, hogy a gyermekeknek képességeik nem pedig korlátaik felfedezésében segítenek. Eddig több mint 420 gyermek vett részt a programokon, tavaly összesen 115 táborozót láttak vendégül a szervezők az ország 17 megyéjéből. 

Csíkszereda, 2017. július 25.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774