Borboly Csaba megköszönte a domokosiaknak a tavaly júliusi kezdeményezést és a bukaresti megmozdulás szervezését a medvetámadások ügyében

(0 Szavazat)39 megjelenítés

Falugyűlést tartottak Csíkszentdomokos február 4-én a kultúrotthonban, amelyen Karda Róbert polgármester és Albert Alfonz Pál alpolgármester meghívására Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Becze István megyei tanácsos is részt vettek. 

Borboly Csaba felszólalásában méltatta a községbeli megvalósításokat, jó példaként említette az önkéntes tűzoltók és a polgárőrök alakulatát, a lovaséletet, a sportélet megszervezését, az iskola támogatását, vagy a karácsonyi vásár megszervezését, amely szintén fontos egy közösség életében. Odafigyelnek Balánbányára is, mondta a megyeelnök, ennek kapcsán jelentős előrelépés lesz a volt bányairoda épületében a tűzoltóközpont beindítása, amely elképzelés támogatását kérte Borboly Csaba a hivatásos tűzoltók alakulatától is. Továbbá folytatják a Balánbánya és Kovácspéter közötti út javítását, ami összekapcsolja a két térséget, és egy régi lakossági igényt teljesít. Idén a községbe érkezik az egészségügyi szűrőprogram, ami fontos a lakosság egészségi állapotának felmérése miatt, illetve a teendők között sorolta a megyei tanács elnöke egy hegyimentő alakulat létrehozását. Ezenkívül terítékre került az is, hogy járdát alakítsanak ki a főút mentén. Borboly Csaba felhívta a figyelmet a megyei tanács pályázataira, amelyre jelentkezhetnek sportegyesületek, polgárőrök, az önkéntes tűzoltók egyesülete, de vannak kulturális programokat, az állattartókat, az autentikus népviseletek beszerzését finanszírozó programok. A megyeelnök visszatekintve a 2017-es évre megköszönte Karda Róbertnek és a domokosiaknak azt a kezdeményezést, amelynek mentén sikerült megszervezni a július 5-i bukaresti megmozdulást a medvetámadások és a vadkárok kapcsán. Mint mondta, erre a szervezésre szükség volt ahhoz, hogy ne lehessen a témát leseperni az asztalról. Továbbá megköszönte a Minority SafePack-et támogató aláírások gyűjtésében nyújtott segítséget, és felhívta a figyelmet a magyarországi választásokon való részvétel fontosságára. 

A falugyűlés helyszínéről élő bejelentkezésben számolt be az idei prioritásokról és programokról Borboly Csaba, Becze István, Karda Róbert és Albert Alfonz Pál:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1500615829985795/

Csíkszereda, 2018. február 4.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, június»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774