Bár a vasúti fejlesztések eddig elkerülték megyénket, szükségesek a jövőben a fejlődéshez

(0 Szavazat)93 megjelenítés

Több témakörben egyeztetett Péli Levente, Hargita Megye Tanácsa műszaki vezérigazgatóságának vezérigazgató helyettese és Ioan Pintea, a Román Állami Vasutak (CFR) Brassó megyei igazgatója augusztus 30-án.

– A gazdasági fejlesztések, a munkahelyteremtés, a befektetők vonzása és befektetések ösztönzése állandó kiemelt célpontja Hargita Megye Tanácsának, éppen ezért szeretnénk hozzájárulni a csíkszentsimoni fejlesztésekhez is –hangsúlyozta Péli Levente.

Mint elmondta, a mai értekezleten többek közt terítékre került annak a vágánynak az újraüzemeltetésének lehetősége, mely a simoni szeszgyár működésének idején bejárt az üzem udvarára is.

Emellett megvitatták a csíkszeredai vasútállomás felújításának témakörét is és arra kérte az igazgató-helyettes Ioan Pinteát, hogy az állomás halasztást nem tűrő állapota miatt foglalkozzanak kiemelten a szóban forgó beruházással, hogy mielőbb elkezdődhessenek a munkálatok.

A Corona és Hargita nemzetközi vasúti járatok kibővítése kapcsán korábban már folytatott egyeztetéseket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Román Állami Vasutak Brassó megyei igazgatóságával, melynek keretében látogatásra hívta a vezetőséget a megyeszékhelyre. Ennek a meghívásnak eleget téve érkezett ma Ioan Pintea Csíkszeredába, többek közt azért, hogy tekintse meg város vasútállomásának állapotát a megyei tanács munkatársainak kíséretében.

A Corona és Hargita járatok ügyéről korábbi közleményeink itt olvashatóak.

A közösségi oldalon megjelent korábbi bejegyzések a téma kapcsán:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1695985790448797

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1581045161942861/

https://www.facebook.com/borbolycsaba/photos/a.358855334161856.73407.215328865181171/1580197658694278/?type=3

https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1576811845699526

Csíkszereda, 2018. augusztus 30.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, június»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774