A gazdasági élet akkor válhat versenyképessé, ha több nő vesz részt benne

Székelyföldön hiányzik valami

(0 Szavazat)15 megjelenítés

Hozzáadott érték – Nők a közép-kelet-európai gazdaságért címmel szervezett konferenciát Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa április 7-én szombaton a csíkszeredai Hargita Vendégváróban. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy Székelyföldön több összefogásra és bizalomra van szükség a gazdasági életben is. 

– A gazdasági életben Székelyföldön hiányzik valami. Nincs akkora összefogás, hogy ki tudjuk használni az itteni gazdasági lehetőségeket. Lassan mindent, ami nagyobb beruházást jelent más megyékből érkező cégek hajtanak végre – fejtette ki a megyeelnök hozzátéve, hogy politikusként az RMDSZ Nőszervezetének felkérésére vállalta, hogy több nőt igyekeznek a döntéshozatalba bevonni. Emellett azonban a megyeelnök szerint a gazdasági életben is erre van szükség, hisz hiányoznak belőle a szoros szövetségek, ezt javítandó kell több nő bevonását kell támogatni a gazdasági életben. Ennek érdekében Borboly Csaba szorgalmazza egyféle női klaszter létrehozását az üzleti életben, amelyet tudásbázisával és kapcsolati rendszereivel nagymértékben segíthet a megyei tanács fejlesztési ügynöksége.

Csíkszereda, 2017. április 7.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2025, május»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774